Szabó Hédi /  Családállítás

2017.10.10

Családállításról/1

Leszületéseink alkalmával fejlődésre kapunk lehetőségeket. Ezt legtöbb esetben negatívan, feszültségeken, fájdalmakon, sérüléseken, betegségeken stb. keresztül éljük meg, mert leginkább ösztönből, előzőleg megélt tapasztalatokból, tudattalanban rögzült minták alapján éljük az életünket, az egónk a túlélésünk érdekében nem, vagy csak nehezen engedi meg a változást, rugalmatlan. Célom a test-lélek-szellem egységét segíteni megteremteni és megélni az egónkon keresztül, fejlődni a saját ütemünkben, teremtő erőnk hatékony áramoltatása a szellemi törvények betartásával. Megnyitni a szívet az újnak bátorsággal, szeretettel, elfogadni a fejlődés lehetőségét a teremtő erőnk kiaknázásával.

Hosszú ideje kerestem ennek a módját, lehetőségét. Úgy gondolom, hogy új látásmóddal, új "eszközökkel" megtörténhet a varázslat, maga a csoda. Ahhoz hasonlítanám, ahogy egy vad lovat betörnek nem hagyományos módszerekkel, nem a félelmeken, fájdalmakon keresztül, inkább a bizalom, a szeretet és az egészséges kíváncsiság útján.


Családállításról/2

Olyan módszert szeretnék használni, amivel az egónk erejét, energiáját nem elnyomjuk, hanem szeretettel tanítva az alázatra, befogadásra, félelemmentes életre, rugalmasságra, az egységben való fejlődésre a lelkünkkel, szellemünkkel.

"Az ego nagyon fontos részed, ő az életben tartód. Az ego egyediségünk, tapasztalatszerzésünk mikéntje. Tedd barátoddá, dolgozz/élj vele együtt, ezzel megteremted a nyugalmat forgószeled középpontjában. Béke lesz benned. Az ego, ha a barátod, tudni fogod, mikor szólj, és mikor maradj csendben. Mikor engedj és védd magad. Az ego az, aki figyelmeztet rá és meg is teszi, hogy elmegy a boltba kenyérért, hogy ehess. Erre sem a test nem képes önmagában, sem a szellem." Berente Ági: Spirituális elmélkedés a Föld és Ég kapcsolatáról.

Az egón keresztül saját képességeink feltérképezése, kihasználása, átalakítása, új tulajdonságok beintegrálása az életünkbe. A szeretet megélése. Ezen a rezgésen az ego alázatosan visszahúzódik a szerepeivel együtt, és hagyja, hogy a lélek vezesse.

A NeuroLingvisztikus Programozás egyéni terápiában az egyik legjobb módszer számomra. Ezt szeretném ötvözni a családállítással, csoportterápiában.

A tudatos egyéni fejlődés energiák tükrében az ego segítségével.

Család- és rendszerállítás

A humanisztikus lélektani iskolák megjelenése óta a lélekkel foglalkozó tudományok szakítottak a külső, megfigyelői pozícióból elmondott értelmezésekkel és a viselkedési előírásokkal. A vizsgálódások homlokterébe került maga az ember, aki egy adott történést, önmagát, a világot megéli. 5.

A humanisztikus lélektani iskolák óta, de ma a kvantum pszichológia megjelenésének korában különösen fontos ismeret, hogy minden egyén, a megélései által, egyúttal teremti is a maga világát. Ha a megéléseinkben harmónia teremtődik, harmonikus világot teremthetünk magunk köré.

A családállítás tehát egy belső folyamat, melynek során a belső, szubjektív valóságunk átalakuláson megy át. Képesek vagyunk élményeink, testi érzeteink révén a családi történések mélyéig hatolni, s miközben engedjük hatni a történéseket, új világok kapui nyílnak ki bennünk. Az új világok pedig új megoldási, feldolgozási lehetőségeket hoznak.

Néha annyira más lesz ez a világ, hogy hetek kellenek ahhoz, hogy feldolgozzuk és megfelelően "berendezkedjünk" benne. Néha már pár nap alatt észrevehető, mély változások mennek végbe.

Eszerint lehetőségünk van az élet dolgainak több szempontból történő vizsgálatára, ami lehetővé teszi, hogy a mélyebb mozgatóerőket is érzékeljük, így döntéseink könnyebbé, megalapozottabbakká válnak. Minél többet járunk családállításra, annál inkább a mindennapi életünk részévé válik. Olyan élmény ez, mint amikor két szemmel, vagy a másik fél szemével is a térben kezdjük el látni a dolgokat. Pl.: mélységesen fájlaljuk, ha társunk korábbi párjától származó gyermeke undok velünk, emellett azonban megérthetjük, milyen hatalmas erővel köti őt a mélyben a másik szülő iránti szeretete, hűsége. Ebből a kettős látásmódból könnyebb olyan megoldást találnunk, ami mindenki számára a lehető legjobb.

A családállítás, mint családelemző módszer

A családrendszer mélyebb folyamatait megismertető - önismereti folyamatként is - jellemezhető ez a módszer. Általa minden családtagunk létére, érzelmeire fény derülhet, megérthetjük fájdalmaikat, azokat az erőket, sorseseményeket, amelyek megakadályozták őket abban, hogy utódaik felé a szívükben rejlő szeretetet megmutathassák. Az állítás során megszűnnek ezek a blokkok, a rend helyreáll a családi erőtérben, az életenergia, a szeretet energia újra áramlani kezd.

Rendszerállítás

Ahogyan a családi rendszerben ábrázolhatóak a rejtett összefüggések, úgy egy cég, vagy bármely rendszer összetevőinek rejtett minőségei, főbb erővonalai ábrázolhatóakká válnak. A módszer segítségével az alrendszerek egymáshoz való viszonya, és a rendeződésért tehető lépések is kirajzolódhatnak. Segíthet a prioritások megfogalmazásában, a források és az akadályok feltérképezésében.

A családállítás terápiás kezelés kiegészítőjeként

Fizikai és mentális megbetegedések esetén a módszer a terápiás eszköztár része lehet.

A betegségek - akár fizikai, akár mentális - gyakran fejezik ki valamely ősünk fájdalmához való hűségünket.

Természetesen a fizikai síkon materializálódott betegségek gyógyításából nem hiányozhat a biológiai beavatkozás sem, a test-lélek-szellem egységét ebben az esetben is figyelembe kell venni, de a módszer az erőtér átalakításával jelentősen javítja a gyógyulási esélyeket. Funkcionális megbetegedéseknél, ahol az orvostudomány eszköztára nem képes a tünetek hátterét megtalálni, a családállítás eredményességére számtalan példa van.

Az ősök kényszerítő ereje

Elsőként Szondi Lipót magyar pszichiáter (1893-1986), a Sorsanalízis című művében hivatkozik az ősök kényszerítő erejére, mint a családi tudattalanra.

1937-ből származó meghatározása szerint a sors a bennünk meglévő ősöktől, vérrokonoktól származó választási kényszer - szerelemben, barátságban, foglalkozásban, betegségben és halálban.

"A választásainkban tehát rejtett, öröklött biológiai tényezőknek, a génjeinknek vagyunk kiszolgáltatva."- fogalmazza meg. A kollektív és a személyes tudattalan közé beiktatja a családi tudattalan fogalmát. "A családi tudattalan az "ősök törekvéseit" tartalmazza, melyek az "ősök álmaiban" manifesztálódhatnak. Az ősök ellenfele az utód állásfoglaló énje. Az énnek hatalmában áll, hogy az ősök igényei ellenében válasszon. - Így jutottam a "szabad, egotropikus választás" és a "szabadon választott sors" fogalmakhoz. Az ősök eme analízisének eredménye "az irányítható fatalizmus" lett" - írja fő művében.

A fenomenológia Edmund Husserl (1859-1938) munkássága nyomán bontakozott ki. 1901-ben a fenomenológiai és ismeretelméleti vizsgálódások c. mű megjelenésével vette kezdetét az új filozófiai eszme. Tanait Heidegger viszi tovább, akinek művei nagy hatást gyakorolnak Hellinger munkásságára.

A fenomenológia a tudat élményeinek vizsgálata. A logika csak a tudat működése során felmerülő ítéletek ideális tartalmát vizsgálja, a pszichológia ezzel szemben csupán ezen ítéletaktusok pszichofizikai lezajlását. A husserli fenomenológia kiindulópontja az a feltevés, hogy a tudat élményei vizsgálhatók e mesterséges elválasztást megelőzően is. Létezik a vizsgálat tárgyát észleve egy olyan élmény, amely mentes az ítéletektől, a morális, erkölcsi kategóriáktól.

Legalapvetőbb értelme az ítélet felfüggesztése. A megjelenő fenoménnel kapcsolatban semmilyen meggyőződést nem engedünk érvényesülni: nem hogy a hétköznapi meggyőződéseinket, vagy a tudományos tudásunkat nem engedjük szóhoz jutni, de még azzal kapcsolatban sem foglalunk állást, hogy a dolog létezik-e. Úgy kell a dologra tekintenem, hogy nem érdekes, létezik-e vagy sem, ha ugyanis a létezését zárójelezni tudom, akkor a létezéséhez tapadó egyéb, rárakódott értelmezési rétegektől is képes leszek megszabadítani.

A természetes beállítódás talaján nem kérdőjelezzük meg a megismerésre és létezésre vonatkozó meggyőződéseinket, a fenomenológiai beállítódás ezeket mind felfüggeszti.

Hellinger szerint "a családállítás alkalmazott fenomenológia".

A család lehet erőforrás, de számtalan olyan kötődés tere is, mely nehezebbé teszi az életünket.

A család- vagy rendszerállítás során feltárjuk azokat a rejtett, láthatatlan dinamikákat, mozgató erőket, kötéseket, terheket, amelyek az életünket észrevehetetlenül irányítják, gyakran testi- lelki tüneteket okozva.

A családállítás módszere alkalmazható bármilyen élethelyzetek, betegségek okainak feltárásában és megszüntetésében, fejlődési lehetőségek kiaknázásában.

Pl.:

- párkapcsolati problémák, (annak hiánya, illetve zavarai), pártalálási nehézségek, a szexuális magatartás és megélés zavarai,

- szociális kapcsolatok nehézségei

- elakadt gyász, veszteség feldolgozása

- munkahelyi problémák

- pénzügyi, anyagi problémák, veszteségek

- családon belüli viszonyok rendezése

- döntés előkészítésben, döntés támogatásában

- szorongásos betegség

- asztma, allergia

- depresszió

- immunbetegségek

- daganatos megbetegedések

- aspektus

- énkép átalakítása.

© 2017 Worlds Collide. Minden jog fenntartva. A weboldal szerkesztőjének elérhetőségei: Google+ Horváth Krisztián     E+mail: krisztonmage@gmail.com Youtube: by Kriszton vagy https://youtu.be/uFdNdAVUuKg Instagram: krisztonora Az oldalon szereplő képek forrásai: Pinterest, Google, Facebook. Ezúton is tiszteletünket és hálánkat fejezzük ki minden művész és alkotó előtt, akiknek képeiket és írásaikat felhasználtuk/megosztottuk. Köszönjük.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el