Bennünk élő istennők

2017.11.21

A görög mitológia patriarchális ihletésű mondavilág , mely Zeuszt és a hősöket dicsőíti, s a matriarchális társadalomban élő népek leigázását a győztesek szemszögébõl mondja el.Marija Gimbutas, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem régészprofesszora az őskori európai civilizációról merőben más képet mutat be. Leírja, hogy a patriarchális társadalomnál mintegy huszonötezer évvel korábban a Mediterráneumban egy ősi anyajogú társadalom élt, melynek földdel és tengerrel összeforrott békés, megállapodott kultúrája és mûvészetszerető,egyenjogúságban élő népe volt. A sírokban talált leletek tanúsága szerint ezt az osztályok nélküli társadalmat egy északról és/vagy távoli keletrõl betörő félnomád indoeurópai nép igázta le. A hódítók mozgékonyak és harciasak voltak, értékrendjük központjában olyan férfias erények álltak, mint az erő,a bátorság és a harci ügyesség, és tökéletesen közömbösek voltak a művészetek iránt. Ideológiájuk nem aföldhöz és a tengerhez, hanem az éghez kötődött.A hódítók önmagukat természetesen felsőbbrendű népnek tartották, mert sikerült leigázniuk a Nagy Istennőt imádó régi telepeseket. A patriarchális vallások előtti Nagy Istennőt hívei"telephelyétől" függõen számos névvel illették -(Asztarté, Istár, Inanna, Nut, Izisz, Asztarót, Auxészia, Háthor, Nina, Nummu és Ningal) -, "halhatatlannak, változatlannak és mindenhatónak" tekintették, akinek volt ugyan szeretője, de csak a maga kedvtelésére, nem azért, hogy gyermekeinek apát adjon... Az apaság fogalmát még nem vezették be a vallásos gondolkodásba,és nem voltakférfi istenek."Az indoeurópai inváziók egymást követő hullámai lassacskána Nagy Istennő trónfosztásához vezettek. A különbözõ kutatóki. e. 4500 és 2400 közé teszik ezeknek az invázióknak a kezdetét.A hódítók a maguk patriarchális kultúráját és harcias vallásáterőszakolták rá a leigázott népekre. A Nagy Istennő feleség lett agyőzők istenének oldalán, és alávetett szerepre kárhoztatták. Jelzőit és attribútumait elrabolták tőle, és a férfi istenségekre ruházták át. A mítoszokban egyszer csak felbukkan a megerőszakoltatás témája, vagy a Nagy Istennő szimbólumainak (pl. a kígyóknak) a megölése. A görög mitológia a Nagy Istennő egykori jelképeit és tulajdonságait - azaz hatalmát -számos istennő között osztja fel.Jane Harrison ókori régész és mitológiakutató megállapítja, hogy a korlátlan hatalmú anyaistennő kisebb, korlátozott hatalmú istennő-alakokká hullott szét, s mindegyiküket felruházták egy-egy jelképpel, melyek régen egyedül a Nagy Istennő szimbólumai voltak. Héra "kapta" a megszentelt házasság rítusait, Démétér a misztériumokat, Athéné a kígyókat, Aphrodité a galambokat, mígArtemisz a "vad dolgok úrnője" funkcióit és méltóságát.Az indogermán hódítók által letaszított Nagy Istennő sorsát- ahogy Merlin Stone megállapítja - a késõbb fellépő héber, keresztény és iszlám vallás végleg megpecsételte. A középpontba az Atyaúristen került. A női istenségek-a földi nőkkel egyetemben-meglehetősen háttérbe szorultak.

Forrás: Jean Shinoda Bolen: A bennünk élő Istennők

Marija Gimbutas - Az Istennő világa (videó) :
https://www.youtube.com/watch?v=ZwFaOD5WE-k

ISTENNŐK ÉS ARCHETÍPUSOK

A Nagy Istennő az élet teremtője és elpusztítója volt, tőle ered a termékenység, de a természet pusztító ereje is. A kollektív tudattalanban a Nagy Istennő archetípusa még mindig jelen van. Amint a Nagy Istennő hatalma korlátlan volt, míg őt tisztelték, archetípusa is az összes többihez képest a legerősebb hatást gyakorolja. Ez abban nyilvánul meg, hogy irracionális félelmeket gerjeszt, és teljesen el tudja torzítani a tisztánlátást. A görög istennőknek kevesebb hatalommal kellett beérniük, mindegyik csak asaját birodalmáért volt "felelős", és ennek megfelelő jogokkal rendelkezett. A földi nő pszichéjében is mérsékeltebb a görög istennők archetípusainak ereje, mint a Nagy Istennőé: kevésbé csorbítják a realitásérzéket, és érzelmileg is kevésbé gyűrik maguk alá áldozatukat. A hét istennő közül, akik a nő meghatározó, általános archetipikusmintáit reprezentálják, Aphrodité, Démétér és Héra befolyásolják a legmarkánsabban a viselkedést, talán azért, mert őkszorosabb rokonságban állnak a Nagy Istennővel, mint a többinégy. Aphrodité a termékenyítésben, Démétér az anyaságban, és Héra az ég királynéjának szerepében a Nagy Istennő kisebbhatalmú "utóda". Erejük ugyan nem olyan átütő, mint az övé,mégis mindhárman jelentős ösztönerőket mozdítanak meg, melyek csaknem ellenállhatatlanul követelik jogaikat. Azoknak a nőknek,akiknek a lelkében e három istennő egyikejelentős hatalomra tett szert, meg kell tanulniuk, hogy ellenálljanak domináló archetípusuknak, mert ha nem teszik, az egész életvezetésüket károsan befolyásolhatja. Aphrodité, Démétér és Héra - akárcsak a nevüket viselő istennők a mitológiában - nem azzal törődnek, hogy a halandó nőnek vagy a halandó nő másokkal való kapcsolatának mi a legelőnyösebb lépés. Az őstípusok-akárcsak az istenek-időn kívül léteznek, és tökéletesen közömbösek a mi életünk és igényeink iránt.A maradék négy istennő közül három szűz volt, ők: Artemisz,Athéné és Perszephoné az istenek második generációjához tartoztak (mind a háromnak Zeusz az apja), tehát még távolabb álltak a Nagy Istennőtől, mint a fenti három; archetípus-mivoltukban is kevésbé ellenállhatatlanok, s inkább a személyiségjegyeket befolyásolják, mint az ösztönkésztetéseket. Ami Hesztiát, a legidősebbet illeti, ő töltötte a leghosszabbidőt Kronosz gyomrában, ő kapta az istennők közül a legtöbb tiszteletet, s ő az, aki teljesen kitért a hatalom útjából. Hesztia a nő spirituális oldalát képviseli.

Forrás: Jean Shinoda Bolen: A bennünk élő Istennők

"Ez a cikksorozat a dr. Karcag Judit fordításában megjelent Jean Shinoda Bolen : A bennünk élő istennők című könyve alapján íródott. A japán származású pszichiáternő meglátása szerint, minden nőben olyan ősi viselkedéstípusok, (vagy C. G Jung kifejezésével élve archetípusok) vannak, melyek a görög-római mitológia istennőivel mutathatók be."

Tovább:
https://www.origo.hu/itthon/20060724abennunk.html
https://www.origo.hu/itthon/20060810abennunk.html