A magasabb perspektíva és kihasználása

Sokat találkozom mostanában azzal a jelenséggel, hogy a kellemetlen, tragikus, dramatikus, vagy éppen euforikus, csodálatos történéseket a "nagyobb kép"-re, magasabb perspektívára, terve való hivatkozással fogadtatnak el velünk, még az úgymond megvilágosodott spirituális gondolkodók, alkotók is.

Miről van szó? A környezetszennyezést, gyermekéheztetést, családon belüli (és bármilyen) erőszakot, betegségeket, rabszolgamunkát, felsőbbrendűségi dogmákat, az Isten, Univerzum így-úgy működik, stb törvényeket azzal magyaráznak, hogy létezik egy felsőbb perspektíva, ami túl van a dualitás világán, és onnan nézve minden összefüggést megértve békére lelünk, miközben itt a Földön éppen erőszakolják lányainkat, asszonyainkat, fiainkat, férfijainkat pedig kifacsarják, a gondoskodás egyetlen "Istenét" a nagyobb, több, jobb "életet" követve.

Majd a Föld megrázza magát, megtisztul, és eltünteti a sok szemetet, agressziót, pusztítást, stb - mondják. Hiszen hogy engedhetné meg, hogy ez történjen, ha nem lenne valami felsőbb célja. Értem. Amikor Édesanyám liberálisan elengedett bárhova, bármit csinálni kamasz koromban, és megtudta, hogy iszom és dohányzom, akkor csak fájdalmas tekintettel elmondta, hogy mindez hova vezethet, ha nem figyelek. Nem fenyegetett, vagy magát sajnáltatta, hanem engem féltett. Amikor tesóm sárgasággal 20 kilót fogyva jött haza Indiából, nem cseszegette, hogy látod, én megmondtam, meg minek kell ilyen hülyeségeket csinálni, hanem könnyes szemekkel megölelte, és megetette töltött paprikával. Megtehette volna, hogy megöli, és akkor nincs vele több gond. Csakhogy ő sokkal bölcsebb volt annál. Hagyta, hogy ráébredjünk saját felelősségtudatunkra. Hogy magunkra vigyázzunk, és így közvetve rá is. Még ha gyilkoltuk is, dühünkkel, agressziónkkal, megszégyenítéssel bombáztuk, ő akkor is kitartott mellettünk, mert igazán szeretett minket. Ezt csak a Nők tudják. A Földünk (Anyaföld, anya(g)) megszül minket, táplál, felnevel, aztán megmutatja a világot, a többi testvérünket, és arra buzdít, hogy minél több ismeretet sajátítsunk el a Világban, ami már az Apával együtt van. Ez akkor is ősi kód, ha az ember árvaként nő fel. Mindenkit apa nemzett, és anya hordott ki, szült a Világra.

Arrogánsnak tartanak, ha teszek valamit, vagy indulatosan szólok azért, hogy élhetőbb legyen a bolygó. Arrogáns vagyok, ha szemetet szedek, és azt világgá kürtölöm. Igen. Nem hagyom, hogy Anyámat tönkretegyék, még ha a testvéreim ellen is kell harcba szállnom. Amikor dühös voltam Anyámra, valamelyik bátyám azonnal "lezúzott", és lezúzzák fiaikat ma is, ha azok saját anyjukra mérgesek. Az az Erő, amelyik képes befogadni egy magot, megágyazni neki, és hosszú hónapokon keresztül testéből táplálni, majd szemei szerető fényével körülvéve emlőiből a Tejutat rendelkezésünkre bocsátani, mindent visz. És nem az Erő büntetése az, amikor nem tisztelve, visszautasítva ajándékait pusztítóan fellépve végül "odacsap". Egyszerűen elmulasztjuk befogadni az Erőt. Mert azt hisszük, gondoljuk, tudjuk, hogy mi a felsőbb perspektíva. Na ezt hívom én arroganciának. Nyújtózkodhatunk a felsőbb szférák felé, és lehetünk bölcs spirituális elmék, ha nem lesz mit enni, inni, lélegezni, akkor viszlát. És nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre a Föld az egyetlen számunkra ismert hely, ahol a teljességet zsigeri szinten is át lehet és érdemes élni. A felelősségem abban van, hogy nem szarok a saját és más lények tányérjába. Hálával és tisztelettel fogadom, veszem el részem az egészből, tudván, hogy amit visszaadok, az ugyanúgy a hozzájárulás mindenkinek, mint ahogyan nekem is az. Hiába bontja le majd a sok szemetet a természet sok ezer év alatt. Addigra megfulladunk benne. Az Élet az alap program. Most élünk.

"Biztos az Univerzum így akarta" - szólt a kislány apja, amikor a harmincnegyedik, kőolajtól megfulladt pingvint húzták a nagy gödörbe, amit korábban ástak nekik.

"Apa, nem szeretem az Univerzumot" - szólalt meg a kislány bepárásodott tekintettel. Az apja ránézett, és felkapta az ölébe.

"Tudom, hogy szomorú, és fájdalmas, de talán ezek azok a leckék, amiket megtanulunk végre, és jobban fogunk figyelni magunkra és egymásra, a környezetünkre." A kislány szorosan ölelte magához az apját. Hevesen kalimpáló szíve a férfi mellkasán dobolt.

"Anya is ott van az Univerzumban?"- Halk remegő hangja felszakította a férfiban a falakat, és érezte, hogy a könnyei a kislány haját öntözik.

"Igen, persze. Ő már mindent tud és lát, és nagyon szeret téged. Nagyon boldog, hogy ilyen csodálatos kislányunk van."

"Jó, akkor majd beszélek vele, hogy szóljon az Univerzumnak, hogy ne csináljon ilyen butaságot többé." - Magabiztos hangja sokáig visszhangzott az apja fejében. Megsimogatta a kislány fejét, és folytatták a "takarítást"...