A Gyógyításról

A gyógyításról, gyógyulásról

Tisztázzunk valamit az elején: nem fogok újat leírni. Minden csodásan, praktikusan, hagyományosan, spirituálisan és minden egyéb módon már nagyon régóta elmondatott, leíratott az úgynevezett gyógyulás, gyógyítás kapcsán. A ma csodája abban rejlik, hogy végtelen változatosságban, kreativitással és szemfülességgel, ügyességgel ki, kik milyen módon interpretálják ezen útvonalakat, módszereket, technikákat, elméleteket a saját vagy környezetük életébe. Illetve hogy hajlandóak vagyunk-e integrálni az ismereteinket, és ha mondjuk nem működik egyik-másik módszer, észrevesszük-e a végtelen variációs lehetőségek közül azt, hogy esetleg nem is kell módszer, vagy a betegségünk, gyógyításunk az éberségünk szerint "kidobja" a megoldást a rengeteg változó sajátos rendszeréből.

Mi a betegség? Ahogy Hamvas Béla írta: "Az emberek kiestek, kiléptek az alapállásból. Az egységből. Ez beteggé teszi az elmét, a lelket a testet, az alapállapotot kell visszaállítani." Ennek folyományaként létrejött a két-ség, a hazugság, az enyém-tied, stb tudathasadásos állapota. Az alapállás az én fordításomban az az ősbizalom, hogy élek, élni akarok, otthon vagyok a világban, és ezért a test-lélek-szellem hármasságot ezen ősbizalom szerint figyelem, használom, élek velük. Valamint az, hogy a sokat szidalmazott, üldözött félelem végre megbecsülést kapjon. Az Access Consciousness például ezt úgy fogalmazza meg, hogy ha hajlandóvá vagy azzá válni, amitől félsz, akkor nem fog uralni téged. Ebben sincs semmi új, az ősi harcművészetekben alap tanítás, hogy akkor tudod legyőzni, visszaszorítani az ellenfelet (ellen-FÉL), ha eggyé válsz vele. Önmagát nem fogja, akarja, tudja megölni. Köszi, könnyű mondani. Nem. Egyrészt könnyűvé válik, amint eszembe ötlik, hogy Buddha bá talált egy alap okot, ami egész jónak tűnik, hogy a ragaszkodásom az élethez, félelemhez, bármihez tart benne a szenvedésben. Miért is ragaszkodom a félelemhez, a különféle érzelmeimhez, a nekem káros anyagokkal való érintkezéshez? Mert érzem, hogy élek. Van mozgás, történik valami, buli van. Vajon akkor is élek, ha megengedem magamnak mindezeket úgy, hogy nem fűzök hozzá kommentárt, és tudok bármivel kapcsolatban úgy nézni magamra, mint aki megteheti. Mint aki megteheti, hogy kommentár nélkül legyen beteg. Láttad már magad a végső megfigyelő szemével? Ugye milyen csodálatosan, zseniálisan nagyszerű? Egyszerre bonyolult és egyszerű.

Beleestem abba a hibába, hogy minden változást, jót, rosszat, egészséget, betegséget csupán a lélek vagy a szellem kimozdulásai alapján figyeltem. Szerencsére kedvesen felnyitották a szememet, hogy oda-vissza irányú a művelet, mert a testen keresztül is tudom kezelni a lelket-szellemet. Nyilván sokat dob a gyógyulási folyamat során, ha olyan a gyógyulni vágyó hozzáállása, hogy szeretne és akar is tovább élni, egészségesen. Tehát, ha valakinek a májával van probléma, akkor nem rontok rá, hogy párkapcsolatodban, szarkazmusoddal, öröm megélési képességeiddel minden rendben? Az ok okozat oda-vissza működik, így aztán, sokszor egy fontos dolog miatt érdemes a miérteket feszegetni. Az analógiában hozzá illő érzelmek miatt. Azt is addig, hogy tudatosodjon a nyomógomb, ami az adott érzelmet kiváltja. Illetve ha teljes megengedésben vagyok önmagammal szemben, akkor a szenvedés, betegség, minden "negatív" érzelem a helyére kerül és úgy hozza a tudatosságot magamról, hogy a hozzá nem kapcsolt címkék már nem gerjesztenek bennem több félelmet, ergo ha legközelebb beüt a krach, már tudom mit kell tennem.

Akármennyire is spirituális és tudatos vagyok, és belelkesülve tanulásnak, fejlődésnek, lehetőségnek fogom fel a betegséget, gyógyulást, azért van olyan, hogy a pokolba kívánom az egészet, és akkor, hogy jöjjön valaki aki kiráncigál belőle, "meggyógyít". Ilyen nincs. Még állítólag Jézus pajtás is azt kérdezte vissza, hogy hiszed-e? Tehát bennem érik meg az elhatározás, a mozdulás abba az irányba, ami következtében megnyílnak az ajtók az orvosok, gyógyítók, tanácsadók felé. Nagyon fontos megjegyeznem, hogy NEM ŐK gyógyítanak meg engem. Te kerülsz vissza az alapállásba azzal, hogy az ősbizalmad helyreáll és újra az életet választja. Egy súlyos balesetben sérült kómásnak is látszólag nem tehet mást állapotban van, mint hogy "elszenvedi" az ellátást, kezelést. Az onnan visszatértek beszámolói alapján elmondható, hogy bár nincsenek tudatuknál, mégis van egy olyan érzésük, hogy ők vissza akartak térni. Szóval akkor mit csinál a gyógyító? Együtt megy veled az erdőben, és attól függően milyen katatón a helyzet vagy kivezet, vagy együtt keresitek meg az utat, vagy mindkettő együtt. Ebben is vannak szélsőséges nézetek, hogy ha kihúzom a vízből, akkor legközelebb úgyis belefulladhat. Igen. Mi van, ha kifelé menet megtanítom úszni?

Nekem mint gyógyítónak, kezelőnek az a felelősségem, hogy ne akarjam helyette elvinni a balhét (úgysem tudom), hogy ne váljon kezelés-függővé (spirituális körökben sajnos nagyon gyakori), és hogy akár kíméletlenül emlékeztessem arra, hogy egészséges akar lenni, azért jött. Persze sokat beleteszünk mi is, és mi is eljárunk ide oda, karbantartás végett. És egyszer majd felsóhajtunk mind, derűsen felkacagva és új szemünk nyílik a világra.

Fazekas Tamás

Fazekas Tamás Oldala itt